Skip to content

Mezna

Célunk megtanítani a gyerekeket, hogyan lehet jól enni, jót enni és ezáltal jól lenni, így boldogabb és egészségesebb felnőttekké válni.

A Mezna program célja a környezet- és egészségtudatosság megalapozása, a tudatos fogyasztói szokások kialakítása által. A program egy olyan iskolai menza létrehozását tűzte ki célul, ami nemcsak a gyerekek napi étkezését biztosítja, hanem lehetővé teszi az evéshez, főzéshez és az egészségtudatos táplálkozáshoz kapcsolódó ismeretek és kompetenciák elsajátítását. Hiszen az ételek elkészítése tanulási projektként is megvalósulhat, ahol a gyerekek szinte észrevétlenül sajátítanak el ismereteket.

Tanítási filozófiánk

Az vagy, amit megeszel!

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

f_Tábor (tanítási időn kívüli, többnapos, összefüggő program) Workshop (alkalmanként, egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás) Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások) c_Rendezvény, rendezvénysorozat, fesztivál

Itt vagyunk jelen

Budapest

Nekik szólnak programjaink

c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek g_Szülők

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Kreativitás Kíváncsiság Szociális és kulturális nyitottság