Szuperkompetenciák - Egyéni erőforrások

Kitartás

Kompetencia

Tudni kell feladni és kitartani is, de vajon tudja, mikor jön el az egyik vagy másik ideje? Mikor kell ebbe beleszólni, vagy kitartani amellett, hogy nem adhatja fel?

Szuperkompetencia:kitartás

Mitől „szuper” ez a kompetencia?

A kitartás olyan, mint a hegymászás. Vannak könnyű szakaszok, de előfordulnak meredek kaptatók is, ahol elfáradunk, és kísért a gondolat, hogy feladjuk. A gyerekek akkor tanulják meg a kitartást, amikor megtapasztalják, hogy a siker nem jön azonnal, és néha többször is újra kell próbálkozni. Ugyanakkor azt is meg kell érteniük, hogy nem minden csúcs éri meg a mászást: van, amikor a legbölcsebb döntés az irányváltás. A kitartás tehát nem vak ragaszkodás, hanem annak felismerése, mikor érdemes küzdeni valamiért, és mikor kell más utat keresni. Ez a képesség adja azt a belső erőt, amellyel végig tudják járni a céljaikhoz vezető utat – még akkor is, ha az első próbálkozás nem hoz sikert.

A mai gyerekek olyan közegben nőnek fel, ahol minden gyorsan, szinte azonnal elérhető. Ezért a 21. században a kitartás különösen nagy érték: tudniuk kell, hogy az igazán fontos eredményekhez időre, türelemre és következetes munkára van szükség. Amikor pedig saját élményként tapasztalják meg, hogy egy kitartó erőfeszítés végül meghozza a gyümölcsét, olyan önbizalmat és belső erőt építenek, amely elkíséri őket az élet minden területén.

A jövőállóság nem velünk születik, de megtanulható és a kitartás az egyik egyéni erőforrás szuperkompetencia, amelyre biztosan mindenkinek szüksége van és lesz.

Kezdd el most!

Egyéni erőforrások
beszélgetés short
A kitartás nem mindig könnyű, de elengedhetetlen készség a gyerekek és a szülők életében is....
Kitartás
könyvajánló short
A kitartás nem azt jelenti, hogy nem félünk – hanem hogy a félelmeink ellenére is...
Kitartás
játékajánló short
Két játékos, 12 mező, pár lépés, és máris kezdődik a stratégiai csata! Rá tudtok jönni...
Kitartás
játékajánló short
Állítsatok csapatokat, építsetek mini ágyúkat, és lőjetek célba! Közben játszva tanuljátok meg, hogyan mozog a...
Egyéni erőforrások
short
Kovács András Péter, a kitartás nagykövete beszélget Fiala Borcsával, a kommunikáció nagykövetével belső küzdelmekről, szülői...
Egyéni erőforrások
long
Tudni kell feladni és kitartani is, de vajon tudja, mikor jön el az egyik vagy...

Mi az Edison100?

Az Edison100 listán olyan innovatív és jövőbarát kezdeményezéseket találsz, amelyek óvodások és általános iskolások jövőben fontos tudását és készségeit fejlesztik, az iskolai kereteken túl.

EdisonLab - cégeknek

Kompetenciákkal

a jövőbiztos tudásért

Szülői edukációs workshop-sorozat, amelyet munkavállaló szülőknek
fejlesztettünk ki, hogy a családok magabiztosan állhassanak a 21. század kihívásai elé.

ekids 001
edksns

Samsung Solve for Tomorrow nemzetközi ötletversenyének hazai programjában 4 hónapon keresztül izgalmas képzések keretében és a  legmenőbb mentorok segítségével mutatjuk meg, hogyan válhat egy ötletből valódi, működő, WOOOOOW megoldás, amitől kicsit (nagyon?) jobbak lesznek a mindennapok és jobb lehet ezen a bolygón élni.

Kérdésed van? Írj nekünk!