Skip to content

„Etológus leszek!” mentorprogram szociálisan rászoruló gyerekeknek

Rövid ismertető

A résztvevőket megismertetik az etológia tudományával, az állatokkal való tréningezés lényegi elemeivel a gyakorlatban. Fontosnak tartják, hogy minden helyzetben értő figyelemmel forduljunk társállatunk felé, hogy felmérhessük fizikai és belső állapotukat.

Misszió

Nagyon sokszor hallottam felnőttek szájából ezeket a mondatokat: „Én is állatokkal szerettem volna foglalkozni, de… Nem tudtam hogyan kezdjek neki. Nem mertem nekivágni.”
Azt gondoljuk, hogy a gyerekek felé az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy segítsünk nekik megtalálni saját magukat, támogassuk őket abban, hogy azzal foglalkozhassanak, amiben igazán örömüket lelik. (Petró Eszter)

Fő program

Az „Etológus leszek!”” olyan, 7-15 éves gyerekek számára szeretne fejlődési lehetőséget biztosítani, akik érdeklődnek a biológia iránt és szívesen foglalkoznak állatokkal. Azon dolgozunk, hogy ez a program olyan gyermekekhez is eljusson, akiknek szociális helyzetük miatt egyébként erre nem volna lehetősége.

Kapcsolati információk
Lokáció
  • Pest vármegye
Nekik szólnak a programjaink
  • Alsó tagozatosok (7-10)
  • Felső tagozatosok (11-14)
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
  • Alkalmazkodókészség/reziliencia
  • Kommunikáció
  • Önbizalom/önismeret
Weboldal