Skip to content

Netkorrep

Motivált, de anyagilag kevésbé tehetős diákok korrepetálását biztosítjuk lelkes, szakmailag támogatott önkénteseink segítségével.

Nem kell mindent tudni matekból egy tisztességes érettségihez, és angolból sem a tintahal szó lefordítása visz előrébb. Csak azt tanítjuk, amiről hisszük, hogy a gyerekeknek az életük folyamán igazán szüksége lesz. A Netkorrep programunk keretében online tanítunk angol és matematika tantárgyakat nehéz helyzetben élő gyerekeknek.

Tanítási filozófiánk

Nem az a célunk, hogy a gyerekek napról napra éljenek az iskolában és csak túl akarják élni a dolgozatokat. Ehelyett szeretnénk biztos alapokat adni nekik, melyeknek az elsajátításával könnyebben, sikeresebben végzik el az iskolát, és az élet többi területén is megállják majd a helyüket.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

b_Kurzus/szakkör (egymásra épülő rendszeres foglalkozások)

Itt vagyunk jelen

Bács-Kiskun megye) Csongrád-Csanád megye Dél-Alföld (Békés megye Dél-Dunántúl (Baranya megye Észak-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén megye Fejér megye Hajdú-Bihar megye Heves megye Jász-Nagykun-Szolnok megye) Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom megye Közép-Magyarország (Pest megye) Nógrád megye) Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron megye Somogy megye Tolna megye) Vas megye Veszprém megye) Zala megye)

Nekik szólnak programjaink

c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Kitartás Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás Önbizalom/önismeret