Skip to content

Hello Wood Junior

Rövid ismertető

Olyan készségfejlesztő program, ahol a fiatalok felfedezhetik a design különböző területeit, így tapasztalva meg, hogy hogyan lesz kézzelfogható eredménye egy egyszerű ötletnek.

Misszió

A DEMO Wood készségfejlesztő programban a fiatalok megismerkednek a teljes alkotási folyamattal: tervezéstől a kivitelezésig. Célunk, hogy az élmény alapú tanuláson keresztül hozzájáruljunk a mentálisan is egészséges, könnyen motiválható, a digitális világ mellett a jelen és a múlt értékeit is ismerő és szerető generáció neveléséhez.

Fő program

Az alkotás élménye által formálódó, a környezetükkel interakcióba lépni képes, nyitott fiatalok közösségét építjük. A résztvevők élménypedagógiai és példakép alapú módszerekkel, empirikus módon fedezik fel saját tehetségük különböző oldalait. Ezáltal érzékenyebbek lesznek környezetükre, érdeklődővé válnak a design értékeire, megtanulnak csapatban dolgozni, és gondolkodni. A workshopokon felmerülő kihívások megoldása és a folyamat során kapott építő kritika által serkentjük őket önálló gondolkodásra.

További programok

Év közben havi rendszerességgel tartunk design tematikájú workshopokat, valamint nyaranta napközis és ottalvós táborokat a 7-19 éves korosztály számára. A fiatalok különböző foglalkozások közül választhatnak és megismerkedhetnek többek között az építészet-formatervezés, fotó, film, animáció, textiltervezés, grafika vagy ékszertervezés alapjaival. A foglalkozások mellett játékokkal, közösségi programokkal segítjük a gyerekek szociális és kulturális nyitottságának fejlődését. A foglalkozásokat kis csoportokra bontva tartjuk, létszámtól függően egy vagy több workshopvezető koordinálásával, vezetésével. Minden foglalkozás végére elkészül egy alkotás, produktum, amit a gyerekek hazavihetnek, a média workshopok eredményét feltöltjük az online felületeinkre, a táborok esetében pedig, ahol 5 nap áll a rendelkezésre egy-egy projekt megvalósítására, az installációk időnként valódi közösségi elemmé válnak.

Kapcsolati információk
Lokáció
  • Országos - személyes
  • Budapest
Nekik szólnak a programjaink
  • Alsó tagozatosok (7-10)
  • Felső tagozatosok (11-14)
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
  • Együttműködés/csapatmunka
  • Kreativitás
  • Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás