Skip to content

Teddy Maci Kórház

Játékos keretek között igyekszünk megismertetni az orvosi vizsgálat és a gyógyító tevékenységek menetét a gyermekekkel, ezáltal a valós helyzetben kevésbé izgulnak, és csökken a félelmük, szorongásuk.

A Teddy Maci Kórház játékos keretek között igyekszik megismertetni a gyógyító tevékenységet a gyermekekkel. Orvostanhallgatók segítségével eljátszanak egy orvosi rendelést, ahol a gyerekek plüss játékát meggyógyítva, önmaguk győződhetnek meg arról, hogy ami az orvosnál történik, korántsem olyan rémisztő, mint amekkora félelem övezi azt. A különleges felszereléseknek köszönhetően az érdeklődők akár egy egész “maci-műtétet” is elvégezhetnek, miközben a testben rejtőző szervekkel is megismerkedhetnek.

Tanítási filozófiánk

Tanítási módszertanunk gerincét képezi az élményalapú oktatás. Azzal, hogy a gyerekek maguk is aktív résztvevői ennek az eljátszott orvosi vizsgálatnak, deszenzitizálódnak az orvosi vizsgálatokkal járó kiszolgáltatottsággal szemben. Emellett kiemelt előnyünknek tartjuk azt, hogy fiatal medikusokról lévén szó, még nincs akkora korosztályos szakadék a gyerekek és az „oktatók” között. Ez is az elérni kívánt célt szolgálja.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

c_Rendezvény, rendezvénysorozat, fesztivál Workshop (alkalmanként, egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás)

Itt vagyunk jelen

Közép-Magyarország (Pest megye)

Nekik szólnak programjaink

a_3-4 éves gyerekek b_5-6 éves gyerekek c_7-8 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Alkalmazkodókészség/reziliencia Kíváncsiság Kommunikáció