Az Arkki építészeti projekteken keresztül, STEAM pedagógiai módszerrel foglalkozik gyerekek kreatív oktatásával. Céljuk, hogy a gyerekeket 21. századi képességekhez segítsék hozzá.
Az Arkki a világ vezető építészeti iskolája, melyet 1993-ban alapítottak Finnországban. Építészeti projekteken keresztül, STEAM pedagógiai módszerrel foglalkozik gyerekek kreatív oktatásával. A foglalkozások célja, hogy olyan 21. századi képességekhez segítsék hozzá a gyerekeket, amelyeket bármilyen munkában használni tudnak majd és tudatos, a környezetére figyelő és azt értő felnőttekké váljanak.
Az Arkki főként délutáni szakkörként biztosít féléves kurzusokat az óvodás (Játék és Alkotás), az 1-3.-os korosztály (Felfedezők), a 4-6.-os korosztály (Kísérletezők) és a 7-9.-es korosztály (Alkotók) számára. A félév során 16 alkalommal találkoznak másfél órára, és összesen 10 építészeti tematikájú projektet készítenek el minden csoporttal.
A féléves kurzusokon kívül tartunk még workshopokat nagyobb rendezvényeken, múzeumokban és saját szervezésben, tavaszi- és nyári táborokat, valamint kiállítást minden félév végén a kurzusokon készült munkákból. Ezen kívül szeretnénk egy támogatói programot: „Hívj meg egy osztályt egy Arkki foglalkozásra!” címmel, hogy cégek, magánszemélyek tudjanak adományozni az Arkkinak, melynek segítségével olyan osztályokat is vendégül láthassunk, ahol a gyerekek nem tudják kifizetni a foglalkozást.
- Budapest
- Óvodás gyermekek (3-6)
- Alsó tagozatosok (7-10)
- Felső tagozatosok (11-14)
- Szülők
- Pedagógusok
- Együttműködés/csapatmunka
- Kreativitás
- Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás