Célunk, hogy olyanokkal is megismertessük, megszerettessük a film- és színházművészetet, akiknek életkörülményeikből adódóan erre nem lenne lehetőségük. Színházi produkcióinkban profi színészek mellett, gyermekotthonban élő gyermekek is szerepelnek.
A színdarabot mi írjuk a gyermekek élettörténeteiből, illetve a NENESZ Egyesület által kiadott “Emlékszem. Megérintett.” c. könyv alapján, amelyben szintén gyermekotthonban élő gyermekek történeteit dolgozzák fel. Fontosnak tartjuk, hogy olyanokkal is megismertessük, megszerettessük a film- és színházművészetet, akiknek életkörülményeikből adódóan sajnos nincs lehetőségük egy ilyen társulat tagjává válni. Mi az igazi, valóban megtörtént történeteket szeretjük.
A gyerekek a próbákért és az előadásokért ugyanúgy fizetést kapnak, az előadások jegybevételéből pedig rendszeresen támogatjuk azon gyermekotthonokat, ahol a gyermekek élnek. A gyerekeknek a kezdeményezés keretein belül van lehetőségük fejleszteni színészi tehetségüket és megmutatni a nagyközönségnek, olyan színházakban mint pl. Katona József Színház, Vígszínház. Gyerekotthonban élő gyerekeknek is rendszeresen biztosítunk lehetőséget az előadás ingyenes megtekintésére, ami azért nagyon fontos, hogy az előadás történetén keresztül felismerhessék annak a lehetőségét, hogy több út közül is választhatnak életük során.
- Budapest
- Felső tagozatosok (11-14)
- Szülők
- Kitartás
- Kreativitás
- Önbizalom/önismeret