Célunk a nehéz helyzetből induló gyerekek és fiatalok élményeken keresztül történő fejlődésének biztosítása, önálló életvezetésre való felkészítése.
A Tőlünk Nektek Élményakadémia célja a nehéz helyzetből induló gyerekek és fiatalok élményeken keresztüli fejlődésének biztosítása, abból a célból, hogy képessé váljanak arra, hogy önállóan navigáljanak az életükben. A Tőlünk Nektek elsősorban hátrányos helyzetből induló fiataloknak szóló program, ami egy különleges tanulási folyamat. Miközben a fiatalok más nehéz körülmények között élő közösségnek segítenek, ők maguk kortárs vezetővé válnak és rengeteg pozitív változást indítanak el a környezetükben.
Az élménypedagógia és tapasztalati tanulás eszközeivel olyan helyzeteket teremtünk, ami által az emberek megtapasztalják: több van bennük, mint gondolnák, képesek változtatni, kiutat találni és mutatni.
1. Fiataloknak:
– Élménypedagógiai programok
– Nehéz körülmények között nevelkedő fiatalokat mentorálunk
– Közösségépítő, személyiségfejlesztő foglalkozások gyermekotthonokban
– Ifjúsági vezetőképzés
2. Hogyan hat ez?
– Hátrányos életkezdéssel indulóknak új perspektívát nyit
– Erősíti a közösségi összetartást
– Fejleszti az önbizalmat és a felelősségvállalás képességét és az önálló életvezetéshez, munkavállaláshoz szükséges kompetenciákat
– Új szemléletet hoz a hátrányos helyzetű település számára
3. Segítő szakmában dolgozó szakembereknek:
– Belső erőforrásokra építő, élménypedagógiai tréningek
4. Cégeknek:
– Segítünk megvalósítani CSR céljaikat.
– Outdoor/indoor tréningeinken ők is kipróbálhatják, amit a fiataloknak nyújtunk.
– Fő fókusz: együttműködés/kommunikáció fejlesztés, vezetői készségfejlesztés, teamcoaching.
- Országos - személyes
- Alsó tagozatosok (7-10)
- Felső tagozatosok (11-14)
- Pedagógusok
- Együttműködés/csapatmunka
- Önbizalom/önismeret
- Szociális és kulturális nyitottság