Jövőálló készségeket fejlesztünk az önismereten, történetíráson és kitartásfejlesztésen keresztül.
Tovább olvasokVirtuális Földrajzóra
Célunk, hogy felkeltsük az általános-, illetve középiskolás diákokban az érdeklődést a természetismeret és a környezettudatosság iránt, és fejlesszük a tanulók digitális kompetenciáját.
Tovább olvasokZöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesület
Fontos számunkra, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, hogy hogyan lehet a helyi kultúránkat és hagyományainkat ápolni és védelmezni.
Tovább olvasokVan Helyed Alapítvány
Azért dolgozunk, hogy a mélyszegénységben élő gyerekeknek kényszerpálya helyett életpályát mutassunk.
Tovább olvasokVarázsműhely Művészeti Alapítvány Gyermekfoglalkoztató,fejlesztő és művészeti központ
A művészeti nevelés célja, hogy a művészetnek, mint csatornának oly módon erősítse a használatát a gyermekekben, hogy később tudatos kiaknázói lehessenek saját alkotó erejüknek.
Tovább olvasokSzülők Háza Családi Élményközpont
A Szülők Háza egy kulturális és mentálhigiénés program, amely abból a célból jött létre, hogy segítse a családdá alakulás nehézségeinek leküzdését, segítsen az elég jó szülővé válás folyamatában, testi-lelki és szellemi értelemben egyaránt.
Tovább olvasokPalota Tehetségfejlesztő Központ
Komplex tehetségfoglalkozásokat tartunk heti rendszerességgel, ahol az ajánlott foglalkozások számos műveltségterületet érintenek, elősegítve minden gyermek számára tehetségük kibontakozását.
Tovább olvasokTermészettudományos Élményközpont Balassagyarmaton
Célunk a nyugat–nógrádi régióban olyan élménypedagógiai program és infrastruktúra kialakítása, amely hozzájárul a természettudományos tárgyak népszerűségének növeléséhez, bővíti az informális és nem formális tanulás lehetőségeit.
Tovább olvasokÜgyesedni programozás
Célunk, hogy minden érintett motiváltan, frusztráció nélkül, sikerélményt átélve, önbizalmát erősítve ügyesedjen az inklúzió jegyében az Ügyesedni képességfejlesztő interaktív oktatási játékokkal, óvodában, iskolában vagy akár otthon.
Tovább olvasokUtazó Planetárium
A diákok látványos, izgalmas környezetben (Utazó planetáriumi kupolákban) tanulják meg a természettudományokat, csillagászatot és ismerik meg Naprendszerünk bolygóinak varázslatos világát.
Tovább olvasok