Célunk a Martonvásáron és környékén élő fiatalok összefogása és közösségé kovácsolása a színház világán keresztül.
Tovább olvasokMatek Oázis – matek könnyen, érthetően a neten
A missziónk, hogy eloszlassuk a matekkal kapcsolatos félelmeket, hogy minden gyermeknek megmutassuk, hogy a matek milyen szerethető is lehet.
Tovább olvasokMathias Corvinus Collegium – Fiatal Tehetség Program
Célunk, hogy kiemelkedő képességű felső tagozatos diákoknak nyújtsunk tehetséggondozó képzést, amely után végzőseink széles látókörrel, nyitottsággal és kritikai gondolkodással rendelkezzenek.
Tovább olvasokMEKH Energiakövetek
Célunk kettős: egyrészről a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok ösztönzése az energetikai témákkal kapcsolatos tudásuk elmélyítésére és kreatív, élményalapú átadására, másrészt általános iskola felső tagozatos, illetve a középiskolás korosztály körében a tudatos energiafogyasztással és energiatakarékossággal kapcsolatos ismeretek bővítése.
Tovább olvasokMesés Emberi Jogaid – Amnesty Emberi Jogi Oktatás
Gyerekeknek és diákoknak kínálunk elsősorban kooperatív és részvételi technikákat alkalmazó foglalkozásokat és workshopokat emberi jogi témákban.
Tovább olvasokKids’ Skills
A Kids’ Skills egy olyan megoldásfókuszú módszer, amely segíti a gyerekeket azoknak a készségeknek az elsajátításában, melyekkel leküzdhetik érzelmi és viselkedési problémáikat.
Tovább olvasokKözterem – Legyen az osztályból csapat!
Célunk, hogy az osztályból valódi csapat váljon, ehhez csoportos együttműködést igénylő helyzetekben vesznek részt, melyek kulcsfontosságú szociális készségeket fejlesztenek.
Tovább olvasokKultúrát és környezettudatoságot egy gombóc fagyi áráért
Célunk egy fenntarthatóbb, önzetlenebb világ kialakítása, melynek nem szab határt a gazdasági jólét.
Tovább olvasokJövőmenők és Jövőfoglalkozások
Könyvsorozat és iskolai foglalkozások személyesen vagy online, melyek célja, hogy az 5 – 12 év figyelmét és gondolkodását a körülöttünk exponenciális ütemben változó technológiai fejlődésre (pl. robotika, önvezető közlekedés, űrutazás) irányítsa.
Tovább olvasokK&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő
Célunk a versennyel, hogy a fiatalok korosztályuknak megfelelő játékos feladatokon keresztül fejlesszék pénzügyi gondolkodásmódjukat, hozzásegítve őket ahhoz, hogy felnőttként okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.
Tovább olvasok