Alphacademy

Online programozás és matematika szakköröket tartunk motivált, érdeklődő gyerekeknek a szakmájukban is sikeres, elismert oktatókkal.

Tovább olvasok

Do as I – Tanulj a kutyáktól önmagadról

Foglalkozásaink célja, hogy az állatokkal való interakcióknak köszönhetően a résztvevők közelebb kerüljenek saját magukhoz. Azt szeretnénk, ha az értő figyelmet tanulnák meg, amit aztán a mindennapi életben is kamatoztatni tudnak.

Tovább olvasok

A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány/E-tanoda Program

Az oktatási rendszerek feladata, hogy felkészítsék a diákokat a jövőre – azonban úgy látjuk, hogy a naprakész oktatáshoz nem mindenki fér egyenlő mértékben hozzá. Mi, az E-tanoda Programban hiszünk abban, hogy aki hátrányos helyzetbe születik, annak nem szükségszerűen kell hátrányban leélnie az életét, hiszen a hátrány, amiből indult minőségi oktatással leküzdhető. Ebben segítünk mi és a mentoraink.

Tovább olvasok

Skool

Hiszünk abban, hogy mindenkinek érdemes kipróbálni a technológia segítségével megvalósuló kreatív alkotást. Programjainkat a legmenőbb technológiai cégekkel közösen ingyenesen szervezzük!

Tovább olvasok

KreaTour

Művészettel nevelési projektünkben tárgyalkotás, ruhatervezés, makettezés közben ismerik meg a gyerekek a világot, a történelmet.

Tovább olvasok

Hős Iskola Program (Hősök Tere Alapítvány)

A Hős Iskola Program célja, hogy a fiatalok érzékenyek legyenek a társadalmi problémákra, felismerjék azokat a helyzeteket, amikben ők is segíthetnek, és megtanulják, hogyan hozzanak ki többet magukból és váljanak hétköznapi hősökké.

Tovább olvasok

Szabó Szabolcs Alapítvány

Gyermekekkel ismertetjük meg a természettudományok szépségeit, fiatalokat fordítunk a pálya felé. Olyanokhoz juttatjuk el a kísérletek élményét, akiknek iskolájuk szűkös feltételei miatt ez nem adatik meg.

Tovább olvasok

OncoVR

Fiatal egészségügyi szakemberekből álló csapatunk célja, hogy a technológiát összekössük a gyermekek egészségügyi ellátásával és egészségtudatosságra nevelésével.

Tovább olvasok